Mentálhigiénés Csoport

Tevékenység: pszichiátriai ellátás és gondozás, mentálhigiéne, pszichológiai tanácsadás, pszichoterápia. Eger, Arany J. u. 20/a

Fehér Hangok - XVIII. évfolyam 2011. 07-08 szám

Vissza az előző számra Ugrás a következő számra

ÁT KELL MENNI

A KAZÁN

A mese:

Volt valahol egy nagy labirintus, amin át kell menni. Azt nem lehetett tudni, hogy miért, de át kellett menni rajta. Egy tizenhárom éves lány haladt át éppen a labirintuson. Ment, nem volt más választása, bár elég riasztó, furcsa szellemhangok szóltak a labirintusból hol itt, hol ott. Azután egy nagyon pici gyereknek is át kellett haladni rajta: „át kell menni” – szólt a sürgetés. A kicsi nagyon félt, vissza akart fordulni, de „át kell menni”. Nagyon rémült volt a hangoktól. Amikor végre kiért, kint már megnyugtatták, sőt hívták a tűzoltót, aki nagy fecskendőjével „átmosta” az egész labirintust. Ahogy haladt a víz a labirintusban, egyre kifelé sodorta a hangokat, amelyek egyenként pottyantak ki a túlsó felén, a kint állók nagy örömére.

A valóság:

Egy ötéves lányka a történet kitalálója, akinek a széklet elengedésével van gondja. A székletprobléma a szűkebb, tágabb családban is központi gond. Nagy riadalom és ag-gódás társul ehhez, a család több tagja is aktív részese a kislány étkezéssel, ürítéssel kapcsolatos szükségleteinek.

Mi állhat a történet hátterében?

A labirintus, amit a lányka rajzban elkészített, olyan volt, mint a tápcsatorna. Volt eleje, ahol be lehet menni, hátulja, ahol ki lehet jönni, és a két nyílás között a labirintus, amin át kell haladni valaminek. Két lényeges motívumot emelnék ki: az egyik az „át kell menni”, a másik a hangok szerepe. A labirintusban hallható ijesztő hangok lehetnek azok, melyek az ürítés kapcsán elhangoznak a családban (valami baj lesz, ha nem jön ki a széklet stb.). Az „át kell menni” szerepet egy másik gyerek játszotta, aki sürgetően, erőszakosan követelte a labirintusban lévőtől, hogy menjen be, haladjon át és jöjjön ki. Ez az „át kell menni” követelő mondat a történet kitalálásakor és a játékban is értelmetlennek tűnt. Nem tudni, hogy ki mondja, nem tudni, miért kell átmenni, nem volt a labirintuson áthaladóknak különösebb érdeke, előnye abból, ha átmennek. Emögött talán az rejtőzik, hogy a történetet kitaláló gyermeknek sem sok köze van a saját táplálkozásával, ürítésével kapcsolatos folyamathoz. Táplálkozási, ürítési szükségletét (mivel még etetik és a széklet ürítése is többnyire felnőttek beavatkozásával zajlik) nem saját én-funkcióként éli meg. Pedig ezeknek már a gyermek én-határain belülre kellett volna kerülniük, a gyermeki autonómia részeként. A mesében megfogalmazódtak a problémák, melyeket majd meg kell oldani. Az éntől elidegenedett funkciók (a mesében az „át kell menni”) azt a feladatot jelöli ki, hogy ezeket a táplálkozási és ürítési szükségleteket át kell adni annak, akié. A mesében a riasztó hangok azt jelzik, hogy le kellene emelni erről az egyébként nagyon természetes folyamatról a félelmeket, aggodalmakat, mert azok rátelepszenek erre, és így nagy bajok bekövetkeztével riogatnak. Két pozitív mozzanat jó kimenetet jósol a kislány bajából. A rajzban, a játékban az ötéves kicsi mint tizenhárom éves „nagy” gyerek ment át a labirintuson, mint egy megnövelve magát, így könnyebben birkózik meg az ijesztő feladattal. Tehát meg akar küzdeni, fel akar nőni a megoldás érdekében. A másik segítő elem a probléma megoldásában az édesanya, aki mindent meg akar tenni, hogy gyermeke tünete rendeződjön, és ne terhelje tovább kapcsolatukat és gyermekének egészséges fejlődését.

BIMBÓ ZOLTÁNNÉ - pedagógus, mentálhigiénikus, szociális munkás

vissza

KÖZMONDÁSOK

KÉT DUDÁS NEM FÉR MEG EGY CSÁRDÁBAN

Ez a közmondás a vetélkedésről, az összeférhetetlenségről szól.

Mások „szelíd” felfogásával ellentétben, véleményem szerint minden egészséges emberben megvan az a késztetés, hogy valamivel kitűnjön a tömegből, hogy valamiben különb legyen másoknál, hogy valamely területen vigye valamire. Tehát lelke mélyén, akár öntudatlanul is, mindenki „vetélkedik”. Mindenki szeretne jó külsejű, jól öltözött, okos, ügyes és sikeres lenni, mindenki vágyik arra, hogy mások észrevegyék, elfogadják, értékeljék. Ha ez valamennyire sikerül, akkor az egyén pozitív önértékelésű, elégedett ember lehet, aki folyamatosan tovább fejleszti magát a jó tulajdonságaiban. Egyúttal ő is el tudja fogadni mások értékeit, talán még a hiányosságait is.

Bizonyos jó tulajdonságaink egyértelműek, más tulajdonságok gyengébbek, hiányosak, rosszak. A kiegyensúlyozott személyiségű egyén el tudja fogadni magában, hogy bizonyos dolgokban gyenge, másokban erős. Például nehezen tanul idegen nyelveket, nincs zenei hallása sem, de jó sportoló, és társaságban feltalálja magát. Vagy megfordítva. Ilyenkor az erősségeit tovább fejleszteni, tökéletesíteni igyekszik, de a hibákon is próbál valamennyit javítani. A hasonlóan jól teljesítő társaival pedig óhatatlanul vetélkedik. Nemcsak az ellenfelek, hanem a sporttársak, tanulótársak, munkatársak, barátok, barátnők, testvérek – sőt gyermek és szülője – is versengenek egymással. Külsőségekben, anyagiakban, szellemi téren, emberi kapcsolatokban, mindenben. Az esetleges kudarcok megkettőzik elszántságukat, mozgósítják belső tartalékaikat, és még többet hoznak ki magukból. (Esetleg túlzásba is vihetik, önpusztító módon erőlködnek valamely téren.)

A legrosszabb helyzet az, ha kialakul két (vagy több) fél között a „nulla összegű játszma”, azaz, ha úgy érzik, hogy a másik igénye, terjeszkedése, sikere mindenképpen az övékből vesz el valamit, ha a másik csakis az ő kárukra nyerhet. Ilyen, ha a családban csak az egyik gyereknek jut idén út kabát, vagy ha a lány az egyik fiút választja az udvarlók közül. Van, amikor a valóságban nem ilyen egyértelmű a helyzet, mégis úgy érzi az egyik fél, hogy a másik „mindent visz”, pl. ha a feleség magasabb társadalmi pozíciót szerez, a férj úgy érezheti, hogy párja az ő rovására kerekedett felül.

A nem kiegyensúlyozott személyiségű, éngyenge, illetve hiányos társas támogatottsággal rendelkező gyerekek, felnőttek, akik lemaradnak ebben az „egészséges versengésben”, rosszul járnak. A kudarc elveszi kedvüket, negatív önértékelésük szorongást, rossz hangulatot kelt, lemondanak magukról, feladják a küzdelmet. Még nagyobb baj, hogy hajlamosak lesznek más területen – esetleg veszélyes terepen – kompenzálni, például a szellemi hiányosságot testi erővel, a hiányzó dicséreteket erőszakos viselkedéssel pótolni. Ilyen esetekben fordulnak az emberek alkoholhoz, droghoz, felelőtlen szexuális kapcsolatok, veszélyes szekták felé is.

Két duda sem „tud többet”, nem szól szebben, mint egy. Vannak viszont olyan zeneművek, melyek csakis többféle zenész (pl. hegedűs, cimbalmos, bőgős) együttműködésével adnak szép muzsikát. A hétköznapokban is jó az, ha barátok, munkatársak különféle tulajdonságai, értékei jól kiegészítik egymást.

Ha két dudás nem is, de pl. két kajakos, kenus megfér egy csónakban. Bizonyára mindketten a legjobbat akarják kihozni magukból, „elsők” akarnak lenni kettejük között is, de együttműködve a közös cél érdekében. Ilyen sportokra, művészeti ágakra (pl. duett-éneklés) nyilván olyan emberek képesek, akik kellően tehetségesek, énerősek és együttműködők.

DR. IGNÁCZ PIROSKA - klinikai szakpszichológus

vissza

MEGELŐZÉS

ZENE, IRODALOM, KÉPZŐMŰVÉSZET, SZÍNMŰVÉSZET

Gyönyörködés, ráeszmélés, megoldástalálás, érzelmi feloldódás, sikerélmény. Nagy vonalakban e fogalmakon keresztül ragadható meg a művészeteknek az ember lelki világára, viselkedésére gyakorolt hatása. Ez a hatás apránként hozzájárul a személyiség fejlesztéséhez, erősödéséhez, a lelki egészséghez.

A zene hatása érezhető legközvetlenebbül. A lassú komoly zene, a „hallgató” népi zene elandalít, megnyugtat. Az indulók, a csárdás, operett vagy dél-amerikai táncritmusok aktivizáló, felvidító hatásúak. Bizonyos komoly zenei művek mélyen megmozgatják az érzelmeket, elszomorítanak, befelé fordulásra késztetnek vagy felkorbácsolnak. A ritmust és a hangokat, rezgéseket szinte csontjainkban is érezzük, nemcsak pszichénk, hanem testünk is rezonál rá. Sokféle érzelmet, indulatot átélhetünk tehát zenehallgatáskor, hangulatunk és viselkedésünk is megváltozik a zene jellege szerint. Jó esetben átélhetjük a görög drámák óta ismert katarzist, vagyis érzelmi megtisztulást, feloldódást. A zene hatása hatványozódik, ha valaki nemcsak hallgató, hanem aktívan művel valamely hangszert (vagy énekel), még ha nem művészi fokon is. Ebben nemcsak gyönyörködést, hanem sikerélményt, önkifejezést, önmegvalósítást is átélhet az ember.

Az irodalom hasonlóképpen hat az emberre, de kissé közvetettebb módon, a szavak közvetítésével. A zenére leginkább a lírai versek „hasonlítanak”, melyekben nemcsak a szavak értelme, hanem a ritmus, a rímek, az alliterációk zeneisége és a költői képek, hasonlatok, szimbólumok is részt vesznek az összhatásban. Versek hallgatásakor, olvasásakor szinte láthatjuk képzeletünkben a leírt tájat, eseményt, szinte átérezzük a költő érzéseit. A szép vers gyönyörködtet, elandalít vagy felráz, elgondolkodtat, elszomorít vagy felvidít, reményt kelt. Az elbeszélés és regény jelentős értelmi többletet ad ehhez. Emberi sorsokat, jellemeket, viselkedésmódokat, konfliktusokat villant fel, megoldási lehetőségeket kínál, erkölcsi értékeket közvetít. Az olvasó akaratlanul is együtt él a szereplőkkel, részt vesz az eseményekben, átéli a hangulatokat, megérintik az indulatok, keresi ő maga is a megol-dásmódokat a szereplők (és vele együtt észrevétlenül a saját) problémáira. Hihetetlenül sokat lehet tanulni az emberi személyiségről és az emberi kapcsolatokról a jó könyvekből. Emiatt is ijesztő és pótolhatatlan, hogy fiatalok és egyes felnőttek alig olvasnak szépirodalmat, hiszen maga a sok betű (hirdetések, levelek, szakmai anyagok stb.) nem pótolja a fenti tartalmakat.

Festmények, szobrok úgy ábrázolják az embert és környezetét, hogy valami többletet adnak hozzá, átértelmezik, az alkotó gondolataival és érzelmeivel átszínezik a „modellt”. Gyönyörködtetnek, tetszést, esetleg haragot, felháborodást keltenek, gondolatokat ébresztenek a nézőben.

Az eljátszott színdarab az olvasott regényhez vagy drámához képest elevenebb, szemléletesebb, erősebb érzelmeket kelt, élénkebben átélhető. A színházi élmény – a korrekt rendezői munkától és a hiteles színészi játéktól függően – mély nyomokat hagyhat az emberben, és befolyásolhatja későbbi viselkedését, értékítéletét. A szakképzett pszichoterapeuta által vezetett pszichodráma módszer (melyben laikus páciensek, illetve egészségesek adnak elő élethelyzeteket) lelki, párkapcsolati problémák kezelésére, megelőzésére szolgálnak. A filmnek több technikai lehetősége van az értelmi és érzelmi hatáskeltéséhez: a beállítások, a premier plán, a snittek, lassítás és hasonlók. Híres műhelyekben futószalagon készülnek gyenge és feledhető néznivalók, de sok igazán nagy film is született, melyek végigkísérhetnek egész életünkön.

Érdemes élni a művészetek bármely ágának alkotásaival legalább passzív befogadóként, de akár aktív művelőként is. Ezektől is gazdagabb lesz a személyiségünk.

DR. IGNÁCZ PIROSKA - klinikai szakpszichológus

vissza

JELKÉPEINK

A FORRÁSTÓL A TENGERIG

Az ókori görög filozófusok (és több más nép hite) szerint a víz az egyik ős-elem. Valóban, ha belegondolunk, az életnek az egyik legfontosabb alapfeltétele. Kutatók szerint az élet a Földön vagy a sekély meleg tengerekben keletkezett, vagy – mint újabban egyesek feltételezik – ha meteoritokkal a világűrből érkezett, akkor is a vízben talált otthonra. A növények, állatok és az ember testének nagy részét (pl. az emberi szervezet 60 %-át vér, nyirok, agyfolyadék, sejtközi és sejten belüli folyadék formájában) is víz alkotja. Ha a csillagászok egy bolygón víz nyomát észlelik, az élet egyéb jelei után kutatnak tovább.

Szomjat oltani egyéb folyadékkal is lehet, de erre mégis a víz a legtökéletesebb. Egyébként is: az ásványvíz és a szódavíz is víz, a bor, a sör, a szörp pedig közvetve – a gyümölcsök levén keresztül – szintén a vízből ered. Mosakodásra, tisztításra pedig végképp nincs nála alkalmasabb közeg. A folyékony halmazállapotú víz rengeteg fajta vízi élőlényt éltet, vízi sportokat segít, csónakokat, hajókat szállít a hátán, felduzzasztva erőművet működtet. A gyógyvizek mozgásszervi és belső betegségeket gyógyítanak. Gőzként a víz gépeket hajt, lakást fűt. Megfagyott állapotában élelmiszereket hűt, különleges sportokat tesz lehetővé. A mindennapjainkat sűrűn át- meg átszövő fontosságát mindenki nagyon jól tudja. Ma a Föld lakosságából sok milliónyi ember nem jut tiszta ivóvízhez. Politológusok azt is jósolják, hogy a következő években a víz birtoklásáért fognak kitörni a háborúk.

A természetben a vizet a felhőkből kapjuk. Képzeljük el, illetve emlékezzünk vissza, hogy mely csapadékforma milyen lelki hatást képes ránk gyakorolni. (Ez attól is függ, hogy van-e szárazságtól szenvedő kertünk, meg hogy út közben ér-e minket az égi áldás.) A csendes eső megnyugtat, elandalít; kertészkedők örülnek neki. De néhány óra után már ez a monoton inger unalmassá válik, és lehangolja az embert. A gyors, de nem túl erős nyári zápor – ha fedél van a feje fölött – felvidítja az embert, különösen, ha utána kisvártatva kisüt a nap, a cseppek csillognak a növények levelein, és még a szivárvány is feltűnik az égen. A felhőszakadás viszont az emberek többségében szorongást kelt, mert félelmetes a természet erejével szembesülni. Az árvíz pedig egyenesen katasztrófahelyzetet idéz elő, tragédiákhoz vezet. Télen a csendesen hulldogáló hópelyhek látványától sokak lelkébe karácso-nyi béke költözik. A gyors széllel jövő hóvihar viszont szintén kellemetlen és félelmetes. A gyalogos és járművel közlekedők réme az ónos eső.

Élővizeinket nemcsak a csapadék táplálja. A mélyebb rétegekben jelentős vízkészletek pihennek. Helyenként a talajfelszínre bukkannak. A forrás a természetet járó vándornak életmentő lehet, de egyébként is pozitív hatással van a legtöbb emberre, a természet ajándékát láthatjuk benne. A földből vagy egy titokzatos sziklahasadékból kibuzog az éltető víz, ki tudja, milyen hosszú és kanyargós föld alatti haladás után. Az új élet létrejöttét is jelképezi a forrás. Saját életutunk képzeletbeli megjelenítésekor a világra jöttünket szimbolizálja. A közgondolkodásban is a „kezdettel”, „eredettel”, „oksággal” kapcsolódik össze; mondogatjuk, hogy „a bajok forrása”, „vitaminforrás”, „örömforrás”, „a népi irodalom forrásvidékén” stb. A forrás után szivárog az ér, csörgedez a csermely, folydogál a patak, folyik a folyó (ezeket néhol csatornák kötik össze), hömpölyög a folyam, közben itt-ott zúdul a vízesés. „Életünk folyása”, „életfolyamunk” is hasonlóan halad. Állóvizeink a po-csolya, a tó, a tenger, az óceán, és újabban víztározók, vagyis mesterséges tavak. Vannak emberek, akiknek eseménytelen életét mások úgy jellemzik, mintha „langyos pocsolyában vagy lavorban üldögélnének”. Mások mozgalmasan élnek, világot látnak, alkotnak, felfedeznek, a valóságban – de jelképesen is – eljutnak a tengerig. Lehet, hogy nincs „tengernyi pénzük”, de „tengernyi munkájuk” lehet. Érdemes újra elolvasni Ady Endre Az Értől az Oceánig c. versét.

DR. IGNÁCZ PIROSKA - klinikai szakpszichológus

vissza

Főoldal

Az oldal összefoglalása

Elérhetőség

Jöjjön el hozzánk

Bemutatkozás

Néhány szóban intézményünkről

Munkatársaink

Ismerje meg pszichológusainkat pszichoterapeutáinkat és pszichiátereinket

Tevékenység

Itt megtudhatja mit ajánlunk önnek

Készítette: Kovács Kázmér