Mentálhigiénés Csoport

Tevékenység: pszichiátriai ellátás és gondozás, mentálhigiéne, pszichológiai tanácsadás, pszichoterápia. Eger, Arany J. u. 20/a

Fehér Hangok - XVII. évf. 2010. 01-02. szám

Vissza az előző számra Ugrás a következő számra

GYEREKEK MESÉLNEK

A BÁTOR FARKAS

A mese:

Az erdőben egy nap találkozott a félelmetes óriáskígyó három állattal: a farkassal, a rókával és a bakkecskével. Érdekes módon a bakkecskével nem volt neki problémája, de a farkast és a rókát ki nem állhatta. A kígyó rájuk támadt, de a farkas erős, és a rókával együtt nagy harcban legyőzik, elpusztítják a kígyót. Nagy tüzet raknak és megsütik a gonosz kígyót, és jóllaknak vele. Hallották egyszer, hogy kis csipaszok kiabálnak egy fészekben. Kiderült, hogy őket is bántotta a kígyó, sőt a szüleiket is ő verte ki a fészekből. A farkas gondjaiba vette a verébfiókákat, etette, takargatta őket. Közben magyarázta, hogy nemcsak etetni kell, de védeni is a magukra maradt apró madárfiókákat.

A valóság:

A történetet egy óvodás találta ki. Mikor ő megszületett, az apa már elhagyta az anyát. Az édesanya egyedül neveli őt és nagyobb testvérét. Az apa – bár vérszerinti gyermeke mind a kettő – csak a nagyobb gyermekkel tartja a kapcsolatot, a kisebbről nem vesz tudomást. Az anya szerint a kicsi elég jól kezeli a helyzetet, a gond vele csupán az, hogy időnként nem fogad szót, és csúnyán beszél.

Mi állhat a kitalált történet hátterében?

Egyértelmű, hogy a kisebbik gyerek pontosan érzékeli és sérelmezi a fura családi helyzetet. Miért ez a megkülönböztetés, hogy egyik gyerek fontos, a másik nem? Miért, hogy a kígyó bizonyos állatokat nem szível, másokkal semmi gondja? Megéli ezt a megkülönböztetést, emiatt harag, feszültség gyűlt össze benne. Ezért támad a kígyóra, ezért pusztítja el, miközben a kígyó elfogyasztása, „bekebelezése” egyszersmind a birtoklását is jelenti, hisz az övé lett, miután megette. A harag ebben a kicsiben legalább olyan erős, mint a vágy, hogy megszerezze, birtokolja végre az apát. A madárfiókák azt a múltbéli időt hozzák vissza, amikor ez a baj, a fészekből való kiűzetés megtörtént.

BIMBÓ ZOLTÁNNÉ - pedagógus, mentálhigiénikus, szociális munkás

vissza

KÖZMONDÁSOK

NEM ESZIK OLYAN FORRÓN A KÁSÁT…

Dehogynem, néha azért előfordul ez is. Sajnos, hallani néha olyasmiről, hogy bizonyos szervezeteknél, pl. katonákat vagy rabokat – kényszerű sietségből, esetleg kimondottan bosszantásként vagy egyenesen kínzásképpen – arra kényszerítenek, hogy azonmód forrón egyék meg az ételt, különben elveszik előlük. A forró étel, ital igen fájdalmas és nehezen gyógyuló sérüléseket okoz a száj, torok, nyelőcső nyálkahártyáján. Erre nagyon kell vigyázni. Természetesen ez a címben idézett mondás konkrét tartalmához kötődik; maga a közmondás, mint tudjuk, mindig elvont értelmében vizsgálandó.

Az aggodalmaskodó, szorongó emberek nemcsak attól félnek, ami van, hanem attól is, ami esetleg lehetne. Nem elég „a napnak a maga baja”, ők nemcsak múltbeli sérelmeken, szenvedéseken, rossz emlékeken és a jelen nehézségein, gondjain morfondíroznak, hanem a jövőben esetlegesen bekövetkezhető bajokon is rágódnak. Sötéten látók, pesszimisták, jelentéktelen dolgokból rosszat sejtenek, mindenben veszélyt szimatolnak. Vizsgára készülve arra gondolnak, hogy biztosan a legnehezebb tételt fogják kihúzni, ráadásul a vizsgáztatónak éppen rossz napja lesz. Az előttük álló feladatot erejüket meghaladónak érzik, és még váratlanul fellépő nehézségektől is tartanak. Ha hibáznak a munkában, attól félnek, hogy a főnöki számonkérés azonnali és túl szigorú lesz. Kapcsolataikban is a legrosszabb megoldásoktól szoronganak, veszekedésekre, büntetésre, megcsalatásra, elhagyásra számítanak.

Ilyen esetekben szoktuk vigasztalni kishitű, elkeseredett ismerőseinket a fenti közmondással. „Ne félj, nem eszik olyan forrón a kását, mint ahogy megfőzik!” Hiszen a tapasztalat nap mint nap azt mutatja, hogy például bármilyen sok előjegyzett ügyfél rohamára készülünk idegesen aznap, de azért előfordul, hogy egyik-másik nem jön el a hivatalunkba, így marad közben egy szusszanásnyi idő. Valóban hosszú a sor, amit végig kell állnunk a pénztárnál, de egyszer csak elfogy az is. Megesik, hogy a szigorú főnöknek éppen jó napja van (vagy lehet, hogy nem is hibáztunk olyan nagyot), ezért elmarad a félt büntetés. A haragos szülő, a sértett házastárs is megbékül előbb-utóbb. Szóval, nem kellett volna annyit izgulni. Előbb-utóbb megoldódnak, rendbe jönnek a dolgok. Előfordulhat, hogy tényleg kellemesen csalódunk.

Tartozunk az igazságnak azzal, hogy bizony az ellenkezője is előfordulhat. Tehát lehet a valóság még borzasztóbb, mint legvadabb rémálmainkban gondoltuk. Bekövetkezhetnek hirtelen természeti csapások, jöhetnek váratlan kellemetlen vendégek. Betegség, baleset érhet, haláleset bekövetkezhet a családban. Elbocsáthatnak a munkahelyről, elhagyhat a párunk. Napi munkánk is lehet erőnket meghaladó. Szerencsére nagy átlagban ezek a negatív események a ritkábbak, többnyire elviselhetők a hétköznapok terhei, sőt jó dolgok is történnek velünk (már ha nyitottak vagyunk arra, hogy észrevegyük és elismerjük ezeket).

Hangulatunk, közérzetünk alakításához fontos az életszemléletünk, beállítódásunk. Ha folyton rosszat várunk az élettől, akkor ez nemcsak az esemény bekövetkeztéig tartó időt keseríti meg, hanem még annak a rossznak a bekövetkeztét is elősegítheti (mintha keresnénk a bajt). Hasznosabb, ha inkább a jót várjuk, reméljük, mert akkor kellemesebben telik az időnk. Az optimista szemlélet, az önbizalom, a tetterő a feladatokhoz való hozzáállásunkban és más emberekkel való viselkedésünkben is kedvező fordulatokat eredményezhet.

DR. IGNÁCZ PIROSKA - klinikai szakpszichológus

vissza

MEGELŐZÉS

AZ AGRESSZÍV VISELKEDÉS

Az apa pofozza a gyerekét, férj üti a feleségét, a nő leszúrja az élettársát, diák lövöldözik az iskolában, a rabló a kifosztás előtt vagy után még félholtra is veri az áldozatát, a szülő bántalmazza a gyerek tanárnőjét, gyerek a gyerektől erőszakkal veszi el a holmiját, meccs után egymásnak esnek a szurkolók, az egyik autós igyekszik leszorítani a másikat, a kocsma előtt részegek verekednek. Ez az agresszív viselkedés. Tulajdonképpen mindennapos, „mindenperces” jelenség ez sajnos, egy részét fásultan elnézzük, de mindig vannak olyan esetek, melyek különösen felborzolják a közvéleményt.

A személyiséget belülről feszítő agresszív indulat főképpen a frusztrációkból táplálkozik. Ezek: kívülről jövő bántások, akadályoztatások, kudarcok, megszégyenülések, hiányérzetek. Az, hogy kiben mekkora düh, „méreg” keletkezik, az a frusztrációs toleranciájától, azaz belső tűrőképességétől függ. Van, akiben ennek küszöbe alacsony, és van, akiben elég magas. A körülményektől függően ez változik is, előzetes bosszúságok után leszáll az ingerküszöb, és enyhe akadály vagy bántás is kiválthatja az „utolsó csepp a pohárban” hatást. Az erőszak látványa is fokozza az agresszív készenlétet, pl. filmek! A nyugalom, vidámság ellenkezőleg, emeli az ingerküszöböt, ilyen állapotban kevésbé jövünk ki a sodrunkból.

A belső agresszív feszültség nem azonos, illetve nem mindig arányos az erőszakos viselkedéssel! Köztük működik a magatartási fékrendszer. Ez az, amit a szocializációs folyamat, a nevelés, a kisgyermekkortól működő családi és társadalmi hatások alakítanak ki az emberben. A magatartási fék akadályozza meg, hogy azonnal elégtételt vegyünk a sérelmeinkért, hogy legalább késleltessük a bosszúvágyunk kiélését. Ez teszi lehetővé, hogy képesek legyünk „leülni és megbeszélni” az ellenféllel a problémát. Sajnos, előfordulhat, hogy a kissé laza fék bizonyos „csúszást” okoz, például: ugyan nem megyünk neki a főnöknek, aki felbosszantott, ám valakin, egy gyengébb élőlényen kitöltjük a haragunkat. Ez mind ún. kifelé irányuló agresszió (lenne).

Az agresszió befelé is irányulhat. Önmagukkal elégedetlen, kishitű személyek hajlamosak kudarcaikért csak önmagukat hibáztatni, sőt büntetni.

Az agresszív feszültség keletkezésének megelőzésében egyfelől a frusztrációt okozó helyzetek kerülése lenne jó, de ez egyszerűen kivitelezhetetlen. Aki a világban él, a természetből és az emberi társadalomból egyaránt folyamatosan feladatokkal, akadályokkal, nélkülözésekkel, bántásokkal szembesül. Másfelől a tűrőképesség növelése jelentené a megelőzést. Ez a nevelés és önnevelés útján valósítható meg. Ebben a szülőknek és a társadalomnak egyaránt nagy a felelőssége, illetve a lehetőségei. Szintúgy a magatartási fékrendszer kialakításában, szabályozásában. Az erkölcsi értékek, a mások helyzetében való beleélés (empátia) alapvető fontosságú. Aki igazi empátiával viszonyul a másikhoz, nem fogja bántani. A mások iránti felelősségérzet és segítőkészség fejlesztése, az együttműködés lehetőségeinek megmutatása szintén a (családi és iskolai) nevelésnek elsőrendű feladata lenne. A társadalom számos meghatározó szereplőjének – egyház, sajtó, elektronikus médiumok, szépirodalom, egyéb művészetek, kiemelkedő politikai vezetők stb. – részt kellene vennie ebben a folyamatban.

Nézzünk konkrétabb módszereket! Hasznos a sport, mely az erőfeszítéssel segít levezetni a feszültséget, amellett önfegyelemre és együttműködésre szoktat. Egyéb mozgás, erőkifejtés is hasonló hatású, pl. házimunka, kertészkedés, kirándulás. A játék csodálatos lehetőség arra, hogy a kisgyermek – a feszültségek mozgásos, cselekvéses levezetésén túl – sikerélményt nyerjen és társaival való kommunikációt, viselkedést és együttműködést tanuljon. Természetesen ez a valóságos, mozgásos, társakkal végzett játékra vonatkozik. Fontosnak tartanám fiatalok részére önismereti csoportok, kommunikációs, empátiafejlesztő és konfliktuskezelő tréningek szervezését. Ebben szakemberek és egymás segítségével mélyebben meg-ismerhetik saját képességeiket, értékeiket, belső indulataikat. Begyakorolhatják érzéseik kifejezését, az egymásra figyelést, mások megértését, az önkontrollt, az együttműködést.

A gyerekek rászoktak a különféle számítógépes játékokra. Ideje lenne a meglévő „agressziófejlesztő” játékok helyett empátiafejlesztő játékokat kialakítani! Technikailag bizonyára nem lenne nehezebb az sem. Tematika és szemlélet kérdése, olyan figurákat és műveleteket kialakítani, ahol a szereplők egymásra figyelnek, kifejezik saját és megértik a másik érzéseit, nehéz helyzetekben segítik egymást, esetleges konfliktusaikat megbeszélik, együttműködnek közös feladatokban.

Igen fontosak az emberek elé állított társadalmi minták. Ha a médiumokban nem a primitív, erőszakos, rámenős, nyomulós figurákat sztárolják, hanem szóban is (netán hatóságilag is) elítélik az ilyen viselkedésformákat, már az is sokat jelentene. Régóta és sokan mondjuk, de végre meg kellene valósítani azt a szemléletet és viselkedési mintát, hogy a filmekben, interjúkban, beszélgetéses műsorokban ne ez legyen a „menő”, hanem a beszabályozott viselkedésű, alkalmazkodó, másoknak segítő ember. Ha pozitív példákon keresztül bemutatják a hatékony konfliktuskezelést, az egymás segítését, az remélhetőleg megragad az emberekben. Az örök emberi, erkölcsi értékek felmutatása (mint tudás, szorgalom, becsületesség, igazsá-gosság, elfogadás stb.) nemcsak a vallás, hanem a szépirodalom és más művészetek hivatása is.

DR. IGNÁCZ PIROSKA - klinikai szakpszichológus

vissza

JELKÉPEINK

TITOKZATOS, FÉLELMETES ÉS BIZTONSÁGOS: A BARLANG

Kamasz fiúk, akikben buzog a világ megismerésének kívánsága és a kalandvágy – legalábbis néhány évtizeddel ezelőtt, amikor még nem a képernyő előtt üldögéltek – szívesen indultak felfedező útra a hegyekbe, és ha barlangbejáratra bukkantak, a kellő óvatosságot is félretéve bemásztak a titokzatos mélységbe. Egy új járat mindig elsősorban titokzatos, mert egyáltalán nem lehet tudni előre, hogy mekkora az üreg, hová vezet, járható-e az útja, és mit rejt magában: kőzeteket, vízfolyást, denevéreket, esetleg csontvázakat. Talán még régen elásott csodálatos kincsekre is lelhetünk… Még a feltárt és kiépített barlang is titokzatos, hiszen annyira más a felépítése, alakja, belső formái, mint a megszokott világunk.

A kíváncsiság mellett szorongást is érez a behatoló, a sötét, mély üreg félelmetes önmagában is, ráadásul nem tudható, nincsenek-e benne veszélyes állatok vagy előre nem látható kőomlások, rejtett mély kürtők. Tudjuk, tapasztalt barlangászok is kerülnek néha veszélybe az ismeretlen szakaszok feltárása közben. Van, akit ez az előre nem kiszámítható veszély lehetősége is vonz („adrenalinfüggő”, mondják róla). Mások semmi kincsért nem ereszkednének le az ismeretlen üregbe, szűk járatba, hiszen van, aki még a sötét szobában is fél.

Aki viszont már belül van a feltárt, megismert barlangban, az biztonságban érezheti magát. Az ősember is ilyen helyekre próbált behúzódni a hideg, a vadállatok és más törzsbéli ellenségei elől. Háború esetén ide menekültek az emberek a falvakból, ha volt barlang a közeli hegyekben.

Régóta ismeri az emberiség a barlang-szimbolikát. A felsoroltaknak: a beláthatatlan titokzatosságnak, az ismeretlen veszélyeknek és a természet adta biztonságnak egyaránt a jelképe. Emellett alakjánál fogva a nőiséget is jelképezi: a nemi szervet, az anyaméhet, a kisbabát dédelgető anyaölet. Széles körben ismert Freud álomelmélete, azon belül az álomképek szimbolikája. Freud mindenféle üreges tárgyat, pl. dobozt, edényt stb. a női nemi szerv szimbólumaként értelmezett. Más álomkutatók szerint az álomképeket annak alapján lehet megfejteni, hogy az álmodó egyén képzeletvilágában, saját asszociációi között mivel függ össze az adott tárgy vagy forma. Egy edény, egy esernyő, egy fenyőfa vagy egy barlang kinek-kinek mást jelent, korábbi egyéni emlékekkel, fantáziákkal, vágyakkal és félelmekkel fonódik egybe. Mégis vannak az emberekben közös vonások, hasonló élmények, társas „megegyezések”. A másik neves pszichoanalitikus, Jung szerint az emberiség közös múltjából, a „kollektív tudattalanból” szellemi örökségként ún. archetípusok élnek bennünk, ezek tulajdonképpen szimbólumok, melyeket mindenki „ért” vagy legalább „érez”.

A barlangok a valóságban általában nehezen megközelíthetőek, keskeny nyíláson kell behatolni, kényelmetlen az út, sokszor valóban életveszélyes. Bent aztán legtöbbször tágas termek, érdekes alakzatok, ásványi képződmények, természetes szépségek lenyűgöző sora jutalmazza a bátor felfedezőt. Vannak megfigyelések arról, hogy azok a csecsemők, akik nehezen születtek meg (sokáig tartózkodtak a nem kellően táguló, szűk szülőcsatornában, ami igen megterhelő nemcsak a szülő nőnek, hanem a kisbabának is), még felnőttkorukban is álmodnak visszatérőleg olyat, hogy szűk járaton kell átküzdeniük magukat egy barlangból ki vagy barlangba be, ahol egy egészen más „világ” várja őket. Tudjuk, hogy „a test emlékezik” a régebbi eseményekre, hatásokra, melyeket a személy tudatosan nem képes megfogalmazni, hiszen abban az időben még „nem voltak rá szavai”.

A barlang a saját titokzatos lelkivilágunkat, a tudattalan élménytartományunkat is szimbolizálja. Erre is kíváncsiak vagyunk, de félünk is a kellemetlen, feledni szándékozott, talán szégyellni való érzéseinkkel való szembesüléstől. Fáradságos lelki munka kell a mélyebb önismerethez, mely után egészen megdöbbentő új felismerésekben lehet részünk. Még az is megeshet, hogy felfedezünk magunkban valami veszélyesnek tűnő „vadállatot”. Az viszont szinte biztos, hogy rálelünk szel-lemünk, lelkünk rejtett kincseire is.

DR. IGNÁCZ PIROSKA - klinikai szakpszichológus

vissza

Főoldal

Az oldal összefoglalása

Elérhetőség

Jöjjön el hozzánk

Bemutatkozás

Néhány szóban intézményünkről

Munkatársaink

Ismerje meg pszichológusainkat pszichoterapeutáinkat és pszichiátereinket

Tevékenység

Itt megtudhatja mit ajánlunk önnek

Készítette: Kovács Kázmér