Mentálhigiénés Csoport

Tevékenység: pszichiátriai ellátás és gondozás, mentálhigiéne, pszichológiai tanácsadás, pszichoterápia. Eger, Arany J. u. 20/a

Fehér Hangok - XVI. évf. 2009. 05-06. szám

Vissza az előző számra Ugrás a következő számra

GYEREKEK MESÉLNEK

AZ IGAZAT MONDÓ KŐ

A mese:

Volt egy vadász, aki egy trópusi szigeten szerette volna megszerezni a háromszemű tigrist és egy különleges követ. A kő híre az volt, hogy igazat mond, nem könnyű megszerezni, mert háron kígyóisten védi. A vadász felfogadta Angyal vadászt, hogy segítse a kincseket megszerezni. A tigrist nem sikerült rabul ejteni, mert kiderült, hogy a felfogadott vadász éppen e szigetet védte testvérével, a bennszülött Kanibabuval. Együtt elzavarták a vadászt. A vadász úgy gondolta, hogy legalább a híres követ viszi magával. Meg is találta, a három kígyóisten a kő felé fordulva vigyázta. Ám kiderült erről a kőről, hogy nem igazi. Hamis kő volt, nem lehetett vele semmit csinálni. Így aztán a vadász zsákmány nélkül volt kénytelen hazamenni.

A valóság:

Három gyerek találta ki a történetet. Az, aki a követ szerette volna játszani, egy elsőosztályos fiú. Szülei elváltak. Apja nem keresi a fiúval a kapcsolatot. Időnként jelzi, hogy megy érte és elviszi, de ebből nem lesz semmi. A közös játékot megelőzően is egy ilyen hétvége volt. A fiú előzőleg lelkesen mesélte a többiek előtt, hogy apja jön érte, és elviszi magával több napra, de ez ismét nem igazolódott be.

Mi állhat a mese hátterében?

A követ játszó fiú már készült a történetre, hozta magával a műanyagból való kígyókat. Kijelentette, hogy ő lesz az igazat mondó kő. A közösen kitalált történet szerint a vadász megszerzi a követ, és otthon gazdag ember lesz belőle, mert a kő mindenkinek megmondja az igazat, és az emberek ezért sok pénzt fizetnek. A mese eljátszásakor a fiú felvett egy zakót, magával szembeállítva a három kígyót lekuporodott a földre. Ő volt a kő. A három kígyó ahogy körülvette és nézte őt, úgy tűnt, mintha nem is a kígyók, hanem a kő lenne isteni eredetű. Háromszor is próbálkoztunk az igazat mondó követ szóra bírni, de nem sikerült. A fiú – mintegy kilépve szerepéből – kiszólt a játszótársakhoz, hogy ők is tudják: „ez nem az igazmondó kő, ez hamis kő”. Nemcsak hogy igazat nem mondott, még meg sem szólalt a kő, akárhogy is próbálkoztunk vele. A többi gyerek morgott rá, „nem ezt beszéltük meg, elrontod a játékot”. Közben én úgy érzem, pontosan azt tette, amit lehetett az ő helyzetében. A kő-szimbólum nagyon helyénvaló volt. „Mozdulatlan, akár egy darab kő”, „szívtelen, mint a kő” – ilyeneket szoktunk mondani arra, aki nem szánja meg a másik szenvedését. Hát ő is így éli meg az apát. Vágyik arra, hogy egyszer már igazat mondana és jönne, amikor azt megígéri. Az apa szimbolikus megtestesítője a kő: van, de még sincs; hamis, mert nem mond igazat, és nem működik valódi apaként. A játékban a három kicsi kígyó, szemét le nem véve a mozdulatlan „kőről”, nézett föl rá, mint az Istenre, és várták a csodát. Ez a fiú is ilyen reménytelenül áhítozza az apát, akivel valóságos kapcsolatba lehet kerülni.

BIMBÓ ZOLTÁNNÉ - pedagógus, mentálhigiénikus, szociális munkás

vissza

KÖZMONDÁSOK

KICSI A BORS, DE ERŐS

Ez igen biztató élettapasztalat. Mit is jelent a kicsiség, és mit az erősség? Amely tárgy, dolog kisebb méretű a többinél, azt általában kevésbé értékesnek érezzük. A kicsi barack, alma és egyéb gyümölcs olcsóbb a piacon, mint a nagyok, pedig kilóra kiegyenlítik egymást (és az is meglehet, hogy jobb ízű és egészségesebb az apróbb). Az utcán a nagyobb termetű kutya, a méretesebb autó természetesen fokozottabb tiszteletet és irigységet kelt. Mindennapi tárgyaink közül talán csak a mobiltelefon az, mely érdekesebb attól, ha kisebb a többiekénél. (A szakavatott gyűjtők körében viszont a miniatűr ékszerek, könyvek becsesebbek.)

A növényvilágban adott fajon belül az erőteljesebb növekedés az egészség (a jó körülmények) jele, a száraz, sovány talajon sínylődő példányok jelentősen kisebbek maradnak. Az állatvilágban (szintén adott fajon belül) hátrányban vannak a kisebb termetűek, hiszen a jól tápláltabbak elveszik előlük a táplálékot, sőt bántalmazzák, elűzik gyengébb fajtársaikat. Az emberi faj egyedeinek méretében nagy szórások vannak. Vadászó őseink idején bizonyára jelentős hátrányban voltak az alacsonyabb növésűek. Ma is kisebbrendűségi érzésnek nevezzük azt, ha valaki kevésbé értékesnek tartja magát másoknál. Ezek a megfogalmazások már nem centiméterben mérendők, hanem átvitt értelműek. A főnök magasabb rangú, a beosztott alacsonyabb. Társadalmi értelemben is léteznek magasabb és alacsonyabb iskolázottságú, jövedelmű rétegek. Néha az is megfogalmazódik, hogy előbbiek közül valaki „leereszkedik” az utóbbiakhoz, vagy megfordítva, alacsony sorból is „felemelkedhet” magasabb pozícióba. Az erkölcsileg kifogásolható cselekedet „lealacsonyít”, valamely különleges jótett pedig „felmaga(szto)sít”. A sok jó regényt alkotó író nagy művész, egy miniszter nagy ember akkor is, ha alacsony. A gőgös, rátarti személy lekezeli a másikat, vagy magas lóról beszél vele, a szerény ember pedig alázatosan viselkedik (talán még hajlong is a másik előtt).

Tehát alacsonynak és kicsinek (pl. gyermeknek vagy nagyon kis növésűnek) lenni általában nem jó. A kisfiú is arról ábrándozik, hogy majd megnő, és akkor törleszt valamit a nagyobbak csúfolódásaiért, veréseiért. A népmesékben a legkisebb királyfi vagy a kis szolgalegény a legbátrabb, legfurfangosabb, legjobb szívű, és így nagy hőstetteket hajtanak végre. Általában erősek is fizikailag („Erős János” „fanyüvő”). Ha pedig nem, akkor az említett jószívűségükben vagy bátorságukban van az „erejük”, mert pl. visszadobják a vízbe az aranyhalacskát, nem bántják a fiókája életéért könyörgő madarat, vagy odaadják utolsó falatjukat egy éhezőnek. Ezek pedig varázserejükkel segítenek a jótevőnek, amikor próbatételek elé állítja őket az öreg király vagy a gonosz boszorkány.

Az ábrándozások és a mesék mellett a közmondások régi népi igazsága is vigasztalást jelenthet. Valóban érdekes, hogy a borsszemnek, ennek a 2-3 mm méretű fűszernek mekkora íze, zamata, „ereje” van, hogy kipirul, köhögni kezd, aki véletlenül elrágja. A cseresznyepaprika nagyobb ugyan, de nem sokkal, persze az „erőssége” még nagyobb, csíp, köhögtet, kipirosít. (Gyomorbántalmakban és magas vérnyomásban szenvedőknek nem is tanácsos használniuk ezeket.)

Érdemes tehát észben tartani, megszívlelni ezt a régi igazságot, persze az átvitt értelmét. Aki most „magas polcon van”, vigyázzon, ne éljen vissza a pozíciójával, mert magasból leesve még inkább megüthetjük magunkat. Aki pedig alacsonyabb sorba került vagy „lecsúszott”, illetve ha valamilyen szempontból „kisebbnek” érzi most magát, vigasztalódjon: képes lehet még nagy dolgok véghezvitelére.

DR. IGNÁCZ PIROSKA - klinikai szakpszichológus

vissza

MEGELŐZÉS

IVÁS, SZÍVÁS, SZÚRÁS – SZENVEDÉLYBETEGSÉGEK

Májusban a dohányzásmentes, júniusban a kábítószerellenes napot rendezzük meg országszerte. Az alkoholfogyasztással együtt ez a három legnagyobb súlyú szenvedélybetegség hazánkban. (Van még játékszenvedély, internetfüggőség és hasonlók, de ezek még szerencsére kevesebb személyt, családot érintenek.)

Még mindig igen sok ember dohányzik Magyarországon, talán a felnőtt lakosság 40 %-át is kiteszik, és még nagyobb baj, hogy sok fiatal, sőt gyermek is elkezdi szívni a cigarettát. Természetesen minden betegség, illetve szenvedélybetegség esetén a megelőzés könnyebb, olcsóbb lenne és kevesebb szenvedéssel, károsodással járnak, mint a kialakult zavar gyógykezelése. De hogyan? Statisztika bizonyítja, hogy évekkel ezelőtt az USA-ban a dohányzás elleni erélyes propaganda hatására jelentősen csökkent a cigarettázók száma. Néhány éve a cigarettásdobozokon feliratok próbálják elijeszteni a szívni vágyókat. Nem tudok rá adatot, hogy mekkora hatékonysággal. Az mindenesetre komoly előrehaladás, hogy legalább a nem dohányzók már nem mindenhol kényszerülnek beszívni a cigarettafüstöt (hiszen az ún. passzív dohányzás is igen ártalmas, meg kellemetlen is). Húsz évvel ezelőtt a kórházi kezelőben és a bölcsődében is egyre-másra fújták a füstöt az ott dolgozók, most már lassanként az éttermekben is kitisztul majd a levegő.

Ha elsődleges megelőzést (korai prevenciót) szeretnénk, nyilván a gyermekeknél kell elkezdeni. Régóta folyik a rendőrség DADA-programja (dohányzás, alkohol, drog és AIDS megelőzése iskolákban, felvilágosító előadásokon keresztül). Van, aki hatásosnak tartja, és van, aki nem. Más szervezetek (pl. iskolaorvosok, védőnők, ÁNTSZ, mentálhigiénés intézmények stb.) is be-beszállnak a felvilágosításba.

Szakemberek, pedagógusok és maguk a fiatalok is azt vallják, hogy nem ez a jó módszer. Fölösleges elsorolni nekik, hogy miféle drogok léteznek, mert azt ők úgyis tudják (vagy utánanéznek). Riogatni sem érdemes a dohányzás és a drogfogyasztás káros hatásaival, mert egy pszichés védekező, elhárító mechanizmus közbeiktatásával ezt egyszerűen nem hiszik el, vagy legalábbis úgy gondolják, hogy most a pillanatnyi „biztos” kaland vagy élvezet fontosabb, mint az évek múlva „esetleg” bekövetkező betegség. (Pedig valójában utóbbi is „biztos”.)

A gyerekek helyett talán inkább a szülőknek és a pedagógusoknak kellene felvilágosítást szervezni, hogy milyen korai jelekből vehetik észre a problémát. Persze, ha már megkóstolta a cigarettát vagy a szert a gyermek, akkor már csak a másodlagos megelőzés jöhet szóba. Ez esetben is probléma, hogy igen kevés elérhető rendelés van az országban, főleg vidéken. Az utóbbi egy-két évben jelentősen leépítették a droggal, alkohollal foglalkozó országos módszertani intézeteket és rendeléseket. Ráadásul az érintett fiatalok nagy része nem is hajlandó kezeltetni magát, mivel nem érzi szükségét, nincs betegségbelátása.

Úgy tűnik, az erre kiképzett kortárs-felvilágosítók bevetése az egyik leghatékonyabb módszer. Velük szemben nincs eleve dac és lelki ellenállás, mint a felnőttekkel szemben. A kortársak a „hangot”, a stílust is jobban megtalálják a fiatalokkal. Nagyon hatásos, ha drogkezelésen átesett, gyógyultnak számító fiatal beszél a saját szenvedéseiről, erőfeszítéseiről és sikeres harcáról. Igen fontos, hogy a gyerekeknek megtanítsuk, hogyan lehet NEM-et mondani. Amellett nyújtani kell nekik valamit – szórakozást, munkát, sportot, önmegvalósítást, támogató kapcsolatokat –, ami jobb, mint a füst meg a kábulat. Civil szervezetek és egyházak sokat tesznek e téren.

Az igazi megelőzésnek véleményem szerint a korai személyiségfejlődésre kellene irányulnia. Miért nyúl élvezeti szerekhez a gyermek? Mert unatkozik, mert csalódott, kudarcos, bánatos, magányos, vagy bosszút akar állni a családján, vagy elcsábítja a divat, elsodorja a banda, melynek meg akar felelni. A megfelelő önértékelésű, énerős, sikeres, felelősségteljes, önálló, de erős kapcsolatokkal rendelkező fiatal jól megvan a mindennapokban pótszerek nélkül is.

Az egész társadalomnak nagy felelőssége van ebben a témában. Nemcsak fiatalok, hanem idősebbek esetében is nagy a csábítás és a modell ereje. Ha minden élelmiszerbolt tele van itallal és cigarettával, ha még reklámozzák is plakátokon, ha a tévében, filmen cigarettázó, poharazó szereplőket látni (szerencsére legalább az interjúkban már nem), ha egyes közszereplőktől azt hallani, hogy az enyhe drogok nem ártanak (ami persze nem igaz), hát akkor valóban erős személyiség legyen, aki ellen tud állni. Fogjunk össze mi józanok, füstmentesek és felelősséget érzők, és legyünk mi az erősebbek!

DR. IGNÁCZ PIROSKA - klinikai szakpszichológus

vissza

JELKÉPEINK

ARCUNK KAPUJA, A SZÁJ

Az emberi száj önmagában is igen fontos szerv mint a táplálékfelvéte, valamint a kommunikáció fő lebonyolítója. Ezeken a funkciókon felül szimbólum is, hiszen növények és tárgyak megfelelő nyílásait is „szájnak” nevezzük.

A növényeknek egyik nagy családja az ajakos virágúak. Sok ismert növény tartozik ide, pl. az árvacsalánok, a tisztesfüvek, a zsályák nemzetségei. Mint nevük is mutatja, apró szájnyílás látszik a virágon, kifelé forduló ajkakkal. Másik család a tátogatófélék, több vadvirág mellett ide való a kerti oroszlánszáj vagy tátika. Neki még nagyobb szája van, ha oldalt gyengéden megnyomjuk az ujjunkkal, nagyra tátja, akár az ujj végét is bekapja. Más felépítésű virágoknál is van kisebb-nagyobb nyílás, öböl, melyekben a bibe és a porzók laknak, és melyekbe a méhek és más rovarok behajolnak a nektárért. A virágok egyébként – mint már lapunkban is rá-mutattunk – a női nemi szervekre is hasonlítanak mind alakjukat, mind funkciójukat tekintve, hiszen itt történik a hímivarú növények virágporával a bibe megtermékenyítése, majd a magok (illetve a termés, a gyümölcs) fejlődése. (Megemlítendő, hogy a külső női nemi szerv részeit is nagy-, illetve kisajkaknak nevezzük.)

Az állatok szája természetesen lényegileg ugyanaz, mint az ember esetében. A nagyobb testű állatok nagy méretű szájnyílását és erős fogazatát félelmetesnek tartjuk, még akkor is, ha növényevők (pl. szarvasmarha, ló, orrszarvú). A ragadozókról (oroszlán, cápa) nem is beszélve.

Ott van aztán „a barlang szája”. A barlang – legtöbbször – a föld sötét mélyében van, hosszú és részben feltáratlan járatokkal, váratlan kürtőkkel, szakadékokkal. A barlang szája általában szűkebb nyílás a szikla felszínén. Titokzatos, izgalmas és félelmetes egyszerre. Vonz és taszít. Elgondolkodhatunk, mi a közös a barlangnyílásban és az emberi szájban, illetve a testünk belsejében. Asszociációinkban a barlang gyakran szimbolizálja az emberi lélek tudattalan tartományát, mely szintén izgalmasan titokzatos, szeretnénk a mélyére látni, de tud taszítóan félelmetes is lenni, hiszen váratlan titkokat rejt.

Szája a zsáknak is van, melybe beletöltik a búzát, aztán bekötik a száját. A malomnak nem szája, hanem garatja van. A halálnak pedig torka. „A halál torkából mentette ki a kisfiát az önfeláldozó apa.” A megáradt folyónak nincs szája, mégis elnyel, ha óvatlanul belelépünk. Ahogy a játékgép vagy a kávéautomata is megteszi a pénzérmével, de ezt csak akkor mondjuk így, ha nem ad érte semmit, tehát becsap. Ezekben a példákban is a veszélyérzet társul a száj, torok, garat szimbólumokhoz.

A „világ szája” is félelmetes fogalom. Ha valakit szájára vesz a világ, vagyis megszólják valamely vélt vagy valós hibájáért a környezetében, és ez a pletyka szélesebb körben is elterjed, az az illető kellemetlen időknek nézhet elébe. Elterjed a rossz híre, rossz szemmel néznek majd rá, esetleg kiközösítik. Ez már a szájnak nem a „lenyelési”, hanem a kommunikációs szerepével függ össze. A szorongás minden szerv működését befolyásolja, általában az izmok feszülését okozva. A száj kiszáradása és a nyelőcső összeszorulása érezhető ilyenkor. „Torokszorító érzés” pl. a meghatottság, a szomorúság, melyek szintén szorongásos feszültséggel járnak. „Amikor ideges vagyok, egy falatot sem tudnék lenyelni”. A nyugalom és vidámság ellenkezőleg hat, a mosoly, a nevetés ellazít.

DR. IGNÁCZ PIROSKA - klinikai szakpszichológus

vissza

Főoldal

Az oldal összefoglalása

Elérhetőség

Jöjjön el hozzánk

Bemutatkozás

Néhány szóban intézményünkről

Munkatársaink

Ismerje meg pszichológusainkat pszichoterapeutáinkat és pszichiátereinket

Tevékenység

Itt megtudhatja mit ajánlunk önnek

Készítette: Kovács Kázmér