Mentálhigiénés Csoport

Tevékenység: pszichiátriai ellátás és gondozás, mentálhigiéne, pszichológiai tanácsadás, pszichoterápia. Eger, Arany J. u. 20/a

Fehér Hangok - XV. évf. 2008. 9-10. szám

Vissza az előző számra Ugrás a következő számra

GYEREKEK MESÉLNEK

ÖKÖR APA ÉS A KIS ÖKÖR

A mese:

A sivatagban éltek Ökör apa, Csacsi mama és a kis Ökör. Lakott ott egy bölcs manó, és egy írnok is, akihez beköltözött a Hápi, mert tartott Ökör apától. Ökör apának rossz híre volt, egyik az, hogy eszi a Hápikat, a másik, hogy veszekszik a többiekkel. Az Ökör gyerek nem hasonlított az apjához, mert ő cicának született, de majd ökör lesz belőle is, ha megnő, és ő is Hápikat eszik majd. A Hápi és az írnok elment a bölcs Manóhoz tanácsért. Az egy könyvből azt olvasta ki, hogy az Ökörre rá kell dönteni egy nagy fát. Hápi azt gondolta, a fa majd agyonüti az Ökröt. Ám nem ütötte agyon a fa, de Ökör apa kezdte magát furán érezni. Panaszkodott is a feleségének, Csacsi mamának, hogy baj lett a gyomrával, nem kívánja már a húst. Csacsi mama nagyot kacagott,hogy az ura megváltozott. Hápi továbbra is gondban volt, mert ott van még a kis Ökör is! Igaz, a cicának született és jámbor kis Ökröt elkerítették mindenkitől, még a szülőktől is kerítés védte, de a Manó szerint, ha megnő, ő is enni fogja a kacsahúst. A teendő vele is az volt, mint az apjával. Rádöntettek egy nagy fát, és ő is megváltozott. Hápi az egész sivatagban kihirdette a változást, hogy mindenki jámbor növényevő lett, az írnok ezt írásba is foglalta.

A valóság:

A mesét egy ötéves óvodás fiú találta ki. Apja kemény és durva velük otthon. A gyerekek és a feleség is tart tőle. A kisfiú nagyon szorong. Halk és félénk minden helyzetben.

Mi állhat a történet hátterében?

A történetben megjelenik az apa „húsevő”, („ragadozó”) természete, akitől félni lehet. A mesében a gyerekét is elkerítették tőle, mint ahogy a valóságban az anya is igyekszik érzelmi védő falat emelni fia köré. A történet mutatja a fiú ambivalenciáját apjával szemben: jelzi, hogy ő más („cicának született”), de azonos is vele, és fél, hogy ha majd felnő, ő is olyan lesz. Pozitívum, hogy a történetben keresi a megoldást erre a fenyegető helyzetre. (Ráborítani egy nagy fát az apára.) Családi perpatvarkor lehet is ilyen vágyfantáziája a fiúnak: valami csapná agyon az apát. Ám mégsem akarja a pusztulását, de azt igen, hogy megváltozzon. A történetben az apa megváltozása az anyából hangos kacagást vált ki, mint aki nagy nyomás alól szabadul fel, megkönnyebbül. A történet végén többféle módon is igyekezett kifejezni, hogy vége a marakodó, ragadozó létnek, mindenki szelíd, jámbor növényevővé vált. Milyen jó lenne ez a megbékélt állapot otthon is!

BIMBÓ ZOLTÁNNÉ - pedagógus, mentálhigiénikus, szociális munkás

vissza

KÖZMONDÁSOK

AKI SOKAT MARKOL, KEVESET FOG

Egy emlékezetes afrikai természetfilmben volt látható, hogyan jut friss vízhez a sivatagban a bennszülött vadász. Tudja, hogy kell lennie valahol egy forrásnak, ahová az állatok, pl. a majmok inni járnak. Csak rá kellene vennie a majmot arra, hogy „mutassa meg”, merre van az oázis. A majmot úgy tudja fogságba ejteni, hogy egy szűk szájú odúba helyezi az állat kedvenc csemegéjét, valami mogyorófélét, és alaposan megsózza. A majom odalopakodik, belenyúl az odúba, jól belemarkol a mogyoróba, de a tele öklét már nem bírja kihúzni. El nem akarja engedni a zsákmányt. A vadász odamegy, kötelet köt a majom nyakába, és vár. A szegény állat egyre szomjasabb lesz, de nem akarja elárulni a titkos vízlelőhelyet. Amikor már nem bírja a szomjazást, akkor megindul, az ember a nyomában, és végül elérik az üdítő forrásvizet.

Gyakoribb eset, amikor az ember kézzel akar valamit – diót, babot, kukoricát – átrakni egyik edényből a másikba. Minél többet akar egyszerre a markában tartani, annál nagyobb a valószínűsége, hogy az anyag egy része kifolyik a kezéből. A közmondásnak természetesen sosem a konkrét értelméért gondolkodunk el. Átvitt értelemben is hasonlóképpen járhatunk: sokat akarunk (mondjuk birtokolni vagy teljesíteni), de nem bírjuk (nincs hozzá elég erőnk, kitartásunk, egyéb lehetőségünk). Vagy pedig olyan makacsul ragaszkodunk ahhoz, amit a fejünkbe vettünk, mint ama kismajom, és ez a vesztünket okozza.

Az egyik kényes terület tehát a birtoklás. Vannak mohó és nagyravágyó emberek, akik nagyon fontosnak tartják a vagyont vagy a társadalmi rangot, erősen vágyakoznak ezek után, és persze nagy energiával tesznek is érte. Természetesen akadnak köztük, akik kitartó munkával – és ésszel, tehetséggel, körültekintéssel – elérik, amit akarnak. Mások viszont túl magas célt tűznek ki maguk elé, ami az ő helyzetükhöz, képességeikhez viszonyítva irreális, ezért nem fog sikerülni. Például feltétlenül diplomát szeretnének, holott szellemi képességeik gyengébbek a kelleténél, és így nem tudják elvégezni a kiszemelt iskolát. Vagy a gyors meggazdagodás mohó vágyától hajtva szerencsejátékokba, játékgépezésbe merülnek, és még azt a kevés pénzt is elveszítik, amijük volt. Az ilyen emberekre nagyon ráillik a címbeli közmondás.

A másik kényes terület a munka. Korábbi lapszámainkban írtunk a munkamániáról, azokról a emberekről, akik igen magas mércét helyeznek maguk elé a teljesítmény mennyisége és minősége vonatkozásában, és akik számára a munkavégzés, a teljesítmény a legfontosabb az élet teljessége helyett. Ismerünk olyan egyéneket, akik már az iskolás korban is többféle különórára járnak, felnőttként másodállást vállalnak, egyszerre több nyelvet tanulnak, saját kertjük mellett kukoricaföldeket, szőlőket művelnek stb. Köztük bizony előfordul, hogy nem tudják befejezni, amit elkezdtek, vagy nem megfelelő minőségben sikerül végrehajtani az elképzeléseiket. A kudarc aztán nagyon megviseli őket lelkileg. De ha sikerül is megcsinálni, amit elterveztek, a folytonos hajszoltságérzés káros hatással van az idegrendszerre, a vérkeringésre, szívműködésre (ld. a szívinfarktusról szóló cikkünket a 7. oldalon).

A kevés munka, a könnyű feladatok, a szellemi igénytelenség viszont lustává tesz és erkölcsi szempontból is demoralizál, végső soron csökkenti az önbecsülést, gátolja a képességek kiteljesedését.

Ideális esetben az ember – ha reális önismerettel rendelkezik, és nem hajtják belülről túlzott ambíciók (vagy kívülről magas társadalmi elvárások!) – annyit „markol” a javakból vagy éppen a kötelességből, amennyi a tenyerébe éppen belefér, amennyit meg bír tartani benne. Ekkor elégedett, kiegyensúlyozott lehet az élete. A kompetenciaélményt, önbizalmat, elégedettséget az adja, ha érezzük, tapasztaljuk: saját erőből, erőfeszítéssel, kitartással meg tudunk oldani ránk méretezett feladatokat, le tudunk győzni reális akadályokat.

A „fog” és „markol” igékkel meg a kéz főnévvel kapcsolatban érdemes még elgondolkodni a hozzájuk kapcsolódó jelentéseken. A „fogalom” kifejezés (tehát a szavak elvont jelentése) több nyelvben is a „fog” (= kezével megragad, kezében tart) szóból alakult. A kisgyermek, amikor a világgal ismerkedik, kezébe fogja a tárgyakat, és fokozatosan így ismeri meg a formát, a mennyiséget, a minőséget, a térbeli viszonylatokat, az emberi cselekvésformákat és kapcsolatokat. Gondoljuk át az alábbi képes kife-jezések konkrét és mélyebb értelmét: „átfogó elméletet alkot”, „tartja a markát valamiért”, „a markában tart valakit”, „kedvesét a tenyerén hor-dozza”, „ellenfelét a kezében tartja”, „kezébe veszi az irányítást”…

DR. IGNÁCZ PIROSKA - klinikai szakpszichológus

vissza

MEGELŐZÉS

SZÍVÜNK SOSEM PIHEN, PEDIG FÁRAD

Szeptember végén tartottuk a „Szívünk napját”, ezt a világnapot a szív-érrendszeri betegségek gyógyításának és megelőzésének szentelték. Világszerte ezek a betegségek szedik a legtöbb áldozatot, ezen belül Magyarország sajnálatos módon az élen áll. Természetesen nemcsak az évnek egy napján kellene szívünkre figyelnünk, mind a 365 nap a „szívünk napja” kellene legyen, hiszen a szív az a szerv, mely egész életünk során folyton munkálkodik, egyetlen percet sem pihen.

A szívizom-infarktus megelőzéséről sok szó esik, a főbb testi rizikófaktorok (a dohányzás, az elhízás, a magas vérnyomás, a magas koleszterinszint, a cukorbetegség, a mozgásszegény életmód) megszüntetését írják elő az orvosok. Most már közismert, hogy a betegség kialakulásában pszichés tényezők is komoly szerepet játszanak. Hallhatunk ilyen jó tanácsokat a szakemberek vagy ismerősök részéről: „kerülje a stresszt!”. Igen, de hogyan?

Stressz az ősembertől napjainkig mindig és mindenkinek az életében előfordul. (Gondok, veszélyek, akadályok, feladatok, bántások, veszteségek stb.) A lényeg egyrészt az, hogy ez a bizonyos élethelyzet kinél milyen lelki hatást vált ki, ebben igen nagy egyéni különbségek vannak: ismerünk nagyon érzékeny, labilis és viszonylag kiegyensúlyozott embereket. (Előbbiek hajlamosak kisebb dolgokat is a „szívükre venni”.) Másrészt igen fontos az, hogy a nehéz élethelyzetbe került egyén hogyan értékeli: meg tud-e birkózni ezzel a feladattal, le tudja-e küzdeni ezt az akadályt. Ha úgy gondolja, hogy képes erre, az pszichésen jó hatással lesz rá, és valóban mozgósítani fogja testi-lelki energiáit. Ellenben ha önmagát ehhez túl gyengének ítéli, akkor tehetetlenségérzést, szorongást él át, teljesítménye csökken, esetleg teljesen megfutamodik. A kudarcélmény további lelki feszültségek forrása lesz. A bennünk lappangó kóros lelki feszültség pedig megzavarhatja a szívműkö-dést, a vérkeringést, az izomtónust, a többi belső szerv működését is.

A szívinfarktushoz vezető úton tehát pszichés rizikófaktorok is leselkednek ránk. A túlvállalásból adódó folytonos hajszoltság a leggyakoribb. (Hajszolhat minket a család vagy a társadalmi kényszer, de sok ember saját magát hajszolja könyörtelenül.) Elég gyakori az egzisztenciális szorongás, bizonytalan élethelyzet mint kiváltó ok. A magányosság, szomorúság szintén negatív hatással van a szívműködésre. Elmondhatjuk, hogy minden árthat, amit e szavakkal szoktunk jellemezni: szívszorító látvány, szíven ütött a hír, szívbe markoló élmény, majd megszakad tőle a szívem.

A megelőzésben ezért kulcsfontosságú a tudatosság. Számba kell vennünk, melyek azok a körülmények az életünkben, melyek a legtöbb feszültséget okozzák. Elengedhetetlen az önismeret: a saját képességek és korlátok reális felmérése. Reális, teljesíthető mércéket és vállalásokat kell tenni, a hajszoltság nagyon igénybe veszi az idegrendszert és az érrendszert. Fontos az egészséges önbizalom, kompetenciaérzés, az, hogy higgyünk erőnkben és lehetőségeinkben, és vállaljuk a nehézségekkel való megküzdést.

A nehéz élethelyzetben meg kell próbálni megoldásokat találni. Amit lehet, változtassuk meg magunk körül, illetve magunkban. Az alig elviselhető helyzetből lehetőleg ki kellene lépni. Amit sem elhagyni, sem megváltoztatni nem tudunk, azt próbáljuk meg elfogadni magunkban.

Keresnünk kell a feszültséglevezetés természetes módjait. Hasznos a sport, kellemes a kirándulás, a kertészkedés, a szabad levegőn való mozgás. Ma már sokan ismernek relaxációs módszereket, ezt szakembertől érdemes megtanulni (Mentálhigiénés csoportunkban is van mód erre). Amiben az ember örömöt talál, ami tetszik neki, az nemcsak kellemes, de a szervezetben kedvező élettani hatásokat indít el. Ezért szoktuk javasolni, hogy keressen magának hobbit, játékot, amiben örömét leli, és nyitott szemmel járjon a világban, keresse a szépségeket. Gyönyörködni lehet virágokban, állatokban, csinos nőkben vagy helyes férfiakban, kedvünk telhet képzőművészeti alkotásokban, zenében, filmben, könyvekben.

A támogató emberi kapcsolatok kimutathatóan védenek a szív-érrendszeri kóros történésekkel szemben, kiegyensúlyozottabbá teszik a szívműködést, vérkeringést, hasonlóan az előzőleg felsorolt örömteli tevékenységekhez. A család, az intim párkapcsolat fontos védő közeg. A barátság arra is jó, hogy legyen kinek elmondani, megfogalmazni a problémákat, ráadásul ha érezzük a felénk áradó érdeklődést, megértést, biztatást, az igazán „szívet melengető” élmény (és valóban jó hatással van a szívműködésre).

Szívünk, mint egy igen érzékeny műszer, rezonál aktuális érzelmeinkre, lelkiállapotunkra (pl. ijedtség heves szívdobogást vált ki, zavarában vagy haragjában kipirul az ember arca, ami hirtelen értágulatot tükröz; a szomorúság sápaszt, a szorongás mellkasi nyomást, a szív koszorúereinek összehúzódását okozza). A tartós negatív érzelmi állapot fokozatosan kóros elváltozásokat alakíthat ki. Ezért érdemes odafigyelnünk a vérkeringést fenntartó szervünk finom jelzéseire. A szívizom-infarktus, ha időben szakellátásba kerül, jól kezelhető. Egyénre szabott éltmódbeli változtatásokkal pedig megelőzhető. A szívinfarktus pszichés hátteréről és megelőzéséről írott könyvem címével üzenem: „Figyelj a szíved szavára!”.

DR. IGNÁCZ PIROSKA - klinikai szakpszichológus

vissza

JELKÉPEINK

ÍZLETES, ÉRTÉKES ÉS ELVONT: A GYÜMÖLCS

A nyelvtanból tudjuk, hogy gyümölcs mint olyan nem létezik. Csak eper van és málna, cseresznye és meggy, körte és alma meg a többiek. A gyümölcs szó elvont fogalom, a „valóságos” gyümölcsök gyűjtő kategóriája. Ezért is alkalmas arra, hogy jelképpé váljon.

Bizonyos növények virágaiból fejlődnek ki a megtermékenyítés után azok a termések, melyeket gyümölcsöknek nevezünk. Ez persze más növényeknél is így van, pl. paprika, tök, kukorica (illetve a legkülönbözőbb gyomnövények). Ezek a zöldségek a gyümölcs elnevezést nem érdemlik ki, a gyümölcs több annál, azt önmagában fogyasztjuk, tápértékén felül magas élvezeti értéke van. A gyümölcsöket majdnem mindenki szereti, mert többségük édes (az embernek veleszületett vonzódása van az édes íz iránt), kellemes illat- és zamatanyagokat tartalmaznak, ráadásul (ezt persze nem érezzük, csak tudjuk) hasznos ásványi sókat, vitaminokat és nyomelemeket tartalmaznak. A modernnek mondott táplálkozás első helyen ajánlja a nyers gyümölcsökben gazdag étrendet.

Átvitt értelemben fontos, értékes dolgokat szoktunk „gyümölcsként” emlegetni. A fáradozás, a kitartó igyekezet meghozza a gyümölcsét, már ha értékeli a környezetünk. A nyugdíjas személy egész élete munkájának gyümölcsét élvezi (legalábbis ha nyugdíja valóban követi az inflációt). Beszélünk a szerelem gyümölcséről, ez a gyermek, aki a beteljesült szerelemből jött a világra. Szűz Máriához így szólnak a hívők: „…áldott a Te méhednek gyümölcse”, azaz Jézus. Beszélhetünk gyümölcsöző együttműködésről vagy kapcsolatról, amennyiben eredményes volt bizonyos közös munkánk vagy egyéb tevékenységünk. Kertünk konkrét világában csak úgy várható a virágból gyümölcs, ha a kertész szorgalmasan gondozza növényeit, és a körülmények is kedvezőek. Átvitt értelemben is odaadó, lelkiismeretes munkára van szükség ahhoz, hogy a kezdeményezés, vállalkozás valóban „gyümölcsöző” lehessen.

Érdemes néhány konkrét gyümölcsfajtát is megemlíteni. Május közepén a cseresznyét hasonló jelképnek tekintjük, mint február végén a hóvirágot, és a piacon kedves kis csokorban árulják az első rózsaszínű, fűízű szemeket. Kecskemét és környéke a barackról (és pálinkáról), Szatmár megye a szilváról (és a szilvóriumról) híres. Környékünk nevezetes gyümölcsei a nagyrédei málna, a szomolyai cseresznye és az „egri piros” alma. Az alma „univerzális” gyümölcsünk, sokféle csodálatos zamatú régi fajtánk volt és lenne, sajnos, a ránk erőltetett divat új, ízetlen fajtákat hozott. A lapzárta napjaiban éppen az almatermelők sorsáért aggódunk. A szőlőfajtáink szintén híresek, boraink nemkülönben, mégis kivágatás vár a sok gonddal nevelt tőkékre, és tönkremenés a szőlőtermelőkre. A diófáról azt tartják, hogy csak optimista ember ülteti, hiszen reméli, hogy még ehet a terméséből. Persze vannak igazi jó gazdák, akik előre tekintenek, és gyermekeiknek, unokáiknak nevelik a diófát. Reménykedjünk mindannyian, hogy igyekezetünk valamikor valóban „megtermi gyümölcsét”.

DR. IGNÁCZ PIROSKA - klinikai szakpszichológus

vissza

Főoldal

Az oldal összefoglalása

Elérhetőség

Jöjjön el hozzánk

Bemutatkozás

Néhány szóban intézményünkről

Munkatársaink

Ismerje meg pszichológusainkat pszichoterapeutáinkat és pszichiátereinket

Tevékenység

Itt megtudhatja mit ajánlunk önnek

Készítette: Kovács Kázmér